Nyomtatás

Narconon a "túlélő táborban"

Rovat Narconon Kelet Hírei

 

A Narconon Kelet oszlopos tagja Bodnár Zsolt ezen a héten a Barabás község melletti Kaszonyi hegyen kialakított Természetvédelmi táborban tartott előadást.

Sátras előadás a táborban Sátras drogmegelőző előadás a táborban

Az itteni sátrazás abban volt különleges, hogy az itt lakók nomád körülmények között élnek, villany és más XXI. századi komfort kizárásával. A szinte már túlélő tábort (hiszen manapság hogyan lehetne jellemezni a tv és internet nélkül életet?) lakó vegyes korú közönség nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta a Narconon - Igzság a drogokról előadást, így nem csoda, hogy szép lassan átment egy mindenkit érdeklő folyamatos beszélgetésbe.

A srácok éppen a véleményeiket fogalmazzák a drogmegelőző előA srácok éppen a véleményeiket fogalmazzák a drogmegelőző elő

És hogy milyen végeredménnyel zárult ez a nagyszerű program?

„-Jó volt az előadás, nem unatkoztunk. Elég figyelemfelkeltő, jó az eszközhasználat. Megfelelő mennyiségű elrettentő példa volt.? Külön tetszett az elején a kapcsolatfelvétel, kapcsolatteremtés az előadó és a hallgatók között.”
egy tanár

„-Úgy gondolom, hogy érdekes volt az előadás, szerintem ez a stílus megfelel arra, hogy világos, érthető, egyszerű módon ismertesse a fiatalokkal a drogok káros hatásait és azok következményeit. Személy szerint sok új dolgot hallottam, s bár eddig is veszélyesnek és elkerülendőnek tartottam a drogokat a pontos hatásukat eddig nem ismertem.”
egy tanár

„-Érdekes volt, sok új dolgot megtudtam. Eddig sem akartam drogozni, most sem akarok. Tetszett az a hangulatos dolog, a lelki függőséggel, érdekes volt.”
egy diák

„-Tetszett, sok olyan dolgot tudtunk meg, amit általában nem mondanak el, és mindezt érzékletes példákkal alátámasztva, hogy jobban el tudjuk képzelni.”
egy diák

„-Tetszett az előadás, véleményem szerint hatásos volt, jók voltak a példák, és voltak benne jó szónoki, és hatásvadász elemek.”
egy diák

 

Munkatársaink dolgoznak rajta, hogy még sok-sok különleges helyre eljuthassunk.

©2016. NARCONON Magyarország. Minden jog fenntartva. A Narconon név és szimbólum bejegyzett védjegyek és szolgáltatási jegyek, amelyek az Association for Better Living and Education International (Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért) tulajdonában vannak. Használatuk annak engedélyével történik.

Weblapunk sütiket (cookies) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Hogy többet szeretne tudni a sütik használatáról kattintson ide.

Elfogadom a sütik használatát.

EU Cookie Directive Module Information