Nyomtatás

Életmentő lett volna!

Rovat Narconon Kelet Hírei

 

Demecser a gótikus stílusú 1630-as évekre visszanyúló templomáról, vagy akár a Nemzeti Vágtáról is ismert lehet, hiszen 2010-ben Demecser csapata nyerte a versenyt.
De a Narconon számára az is ismertté vált, hogy egy éven belül, bizonyítottan két kábítószerrel kapcsolatos haláleset is történt e településen.

Narconon drogprevenciós előadás: nem csak gyerekeknek!Narconon drogprevenciós előadás: nem csak gyerekeknek!

 A polgármesteri hivatal már régen tervezte, hogy tesz valamit a településen történő droghasználat terjedésének megállítására, és megtette az első lépést. Sok előkészület, és egyeztetés után meghívta kollégánkat Bodnár Zsoltot, nyugalmazott vámtisztet a "Narconon Kelet" csoport előadóját egy szülőknek szóló előadásra. A remek szervezésnek köszönhetően az előadáson 148 felnőtt vett részt! A nagy sikerre való tekintettel nagyon várják már a folytatást, hiszen az ő számukra is fontos, hogy minden igaz információt megismerjenek a drogok valódi hatásairól.

Bodnár Zsolt beszélgetett a demecseri lakókkal és kiderült többek véleménye: ez az előadás 5 évvel ezelőtt csírájában elfojthatta volna a városka drogokkal való fertőzését!

Igazi elismerés ez egy Narconon előadónak!

Figyelő szülőkFigyelő szülők

©2016. NARCONON Magyarország. Minden jog fenntartva. A Narconon név és szimbólum bejegyzett védjegyek és szolgáltatási jegyek, amelyek az Association for Better Living and Education International (Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért) tulajdonában vannak. Használatuk annak engedélyével történik.

Weblapunk sütiket (cookies) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Hogy többet szeretne tudni a sütik használatáról kattintson ide.

Elfogadom a sütik használatát.

EU Cookie Directive Module Information