Nyomtatás

Igyál jó pajtásom, tőled nem sajnálom, sokáig élj!(?)

Rovat Hírek

A cím idézet egy olyan ismert magyar népdalból, amely a Balaton bőséges halállományát dicséri, valamint a Bakony erdeinek jó makktermésén örvendező kanászról szól, ezen túl a Dunántúl egyes borainak fogyasztását ajánlja.

Igyál magyar...A dal legalább száz éves lehet, jól tükrözi az akkori gondolkodást a borfogyasztásról, annak örömteli jellegét hangsúlyozva. Más szeszekkel kapcsolatosan is keletkeztek dalok bőségesen, jelezve, hogy az alkoholfogyasztás a legrégibb időktől jelen van Magyarországon, s általában jó dolgok, érzések kötődnek hozzá, (ünneplés, vidámság, búfelejtés stb.)

Az utóbbi évtizedek „alkoholos” nótái, már tárgyilagosabbak, néha szólnak a veszélyekről is, például egy köztudottan whisky mániás rock énekes egyik dalában olyan érzékletesen mutatja be a kínzó másnaposság szörnyű állapotát, hogy még NARCONON előadásokon is idézni szoktam. A változások úgy is jellemezhetők, hogy a címben említett dal e sorában szereplő jókívánság a hosszú életre vonatkozólag ma már minden alapot nélkülöz, különösen a nemrég napvilágot látott, a fiatalok drogfogyasztására vonatkozó, 36 európai országban folytatott ESPAD kutatások magyarországi eredményeinek ismeretében.

Magyarországi statisztikákA 2011. évre vonatkozó felmérések szerint a magyar 16 évesek jóval az európai átlag felett alkoholizálnak, például 23%-uk havonta legalább egyszer lerészegedik, szemben Európa 17%-os átlagával. Az alkoholfajták kiválasztásánál is egészségügyi hátrányban vagyunk a nemzetközi ivóversenyben: az európai tizenévesek többsége általában a sörrel barátkozik, a magyar fiatalok előbb nyúlnak a tömény italokhoz, ráadásul ebben a lányok járnak az élen. A legsokkolóbb adat – amely már nem csak a fiatalokra, inkább a korai nagyivókból lett felnőtt alkoholistákra vonatkozik - : az alkoholfogyasztásra visszavezethető halálesetekben, a lakosságok arányában nem csak Európában, de az egész világon első helyen állunk.Jo buli?

Akkor most mi legyen? Nyilván a szülői példákon és a helyi közösségi szokásokon is nevelkedő fiatalok nem lesznek józan életűek egy-két rémisztő statisztikai adattól. De ha megtudnák az igazságot a drogokról, köztük az alkoholról, egyre többen elgondolkodnának saját egészségükről, s a jelenlegi helyzetben már a mérsékletesség is – a ki tud minél előbb berúgni jellegű társasjáték elhagyása - eredménynek számítana. Később talán eljutnának arra a szintre, amelyet így foglaltak dalba: „Ó, Miszter Alkohol neked hinni nem tudok, csak néha-néha lesz az úgy, hogy rád gondolok.”

 

Cikket írta: Hollósi György

©2016. NARCONON Magyarország. Minden jog fenntartva. A Narconon név és szimbólum bejegyzett védjegyek és szolgáltatási jegyek, amelyek az Association for Better Living and Education International (Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért) tulajdonában vannak. Használatuk annak engedélyével történik.

Weblapunk sütiket (cookies) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Hogy többet szeretne tudni a sütik használatáról kattintson ide.

Elfogadom a sütik használatát.

EU Cookie Directive Module Information