Drogok felismerése
A drogfogyasztó személy felismerésének „vágya” ott él minden olyan személyben, aki emberekkel, kiváltképp, ha gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozik, közöttük él. Különösen erősen jelentkezik ez az igény szülők és a gyermek tanárai, nevelői között.
A fiatalok szélsőséges viselkedéseinek, szokásainak gyakorta szemet szúró, valóban feltűnő jelei vannak: öltözéke, haja, testfestése, könnyen láthatóvá teszi azt.
A drogfogyasztás azonban nem ilyen! Bizonyos esetekben egyértelműen látható, hiszen nyíltan fogyasztja a szert. Ilyen az utcán, nem ritkán tömegközlekedési eszközön, tehát nyilvánosan fogyasztott/ használt szerves oldószerek (szipuzás), mely látványos és igen orrfacsaró szaggal is jár. Az esetek nagy részében azonban a kábítószerek hatása nem ennyire egyértelmű, ráadásul a fogyasztó gyakran igyekszik szándékosan elrejteni az esetlegesen árulkodó jeleket. Gondoljunk csak azon egyszerű próbálkozásokra, amikor valaki a dohányszagú leheletét mentolos rágóval fedi el. Nos a drogosoknak ennél lényegesen kifinomultabb technikáik vannak a különböző szerek okozta testi és egyéb jelek leplezésére.
A testi (fiziológiai) tünetek, mint például a bevérzett szem, kipirosodott, vagy épp elszürkült, kifakult arcbőr, könnyen kezelhető „problémát” jelentenek csupán. Gondoljunk a televízióban is reklámozott szemcseppekre, mely éppen a „vérben forgó” szemeket hivatott „rendbe hozni”, vagy a különböző dekorkozmetikumok (púder, arcpír, stb.), melyek – mivel a lányok már igen fiatal korban elkezdik használni azokat – kiváló fedőréteget jelentenek a bőrelváltozások „kezelésére”.
Tehát ha mindezen hadicselek és trükkök mögé akarunk látni, bizony figyelmesnek kell lenni.
Ez azonban gyakran túlzott gyanakvásban jelentkezhet, mely akár téves következtetésekhez is vezethet. Óvakodni kell a „helytelen diagnózis felállításától”, ugyanis egy félreértésen alapuló megbélyegzése a fiatalnak kiközösítéshez, csúfoláshoz, újjal mutogatáshoz vezethet, de mindenképpen ahhoz az érzéshez, hogy a felnőtt nem bízik meg benne, stb., mindezek pedig akár okot is szolgáltathatnak egy ily módon megsértett önérzetű fiatal számára, hogy droghoz nyúljon. Tehát megtörténhet, hogy épp a „gondoskodással” kergetjük bele a fiatalt a drogfogyasztásba. Ezután, igen sovány vigasz lehet az a gondolat, hogy „Na ugye, hogy mégiscsak drogozik….”
Ezen tünetek, sőt akár tünetegyüttesek is lehetnek egyéb okokból fakadóak, tehát a pellengérre állítás előtt valóban, több szempont alapján is próbáljunk megbizonyosodni feltevésünk helyességéről.
A megbizonyosodásnak a leghatékonyabb módja a gyermekkel való folyamatos kommunikáció, a minél meghittebb légkörű beszélgetések, ahol érezhető az odafigyelés és a gondoskodás (nem a gyanakvás, a bizalmatlanság vagy az oly „ciki” babusgatás).
A következőkben néhány támpontot szeretnénk nyújtani a felismerési folyamathoz, de ismételten felhívva a figyelmet a fenti gondolatokra, és arra, hogy nem mindenható ismérveket teszünk itt közzé.
Drogfogyasztásra utaló körülmények
Gyanút keltő használati tárgyak, melyek drogfogyasztásra is utalhatnak:
- Alufólia-darabkák, furcsán hajtogatott pakettek
- Ismeretlen tabletták, kapszulák, bélyegek, por, fű
- Injekciós tű, fecskendő, érszorító, ampullák
- Megfeketedett kanál, vatta, cigaretta-füstszűrő
- Kicsavart citromhéj, citromos flakon, kockacukor
- Üres, vagy kitöltött orvosi vények
- Napszemüveg feleslegesnek tűnő használata
Testi változások, melyek drogfogyasztásra is utalhatnak
- Beesett, hamuszürke arc, a bőr elszíneződése
- Ismeretlen eredetű tűszúrások, véraláfutások
- A szokottnál szűkebb, vagy tágabb pupillák
- Szájszárazság, orrfolyás
- Étvágytalanság, erős fogyás
- Édességek iránti igény megnövekedése
- Túlzott érzékenység a külső ingerekre
Pszichés változások, melyek drogfogyasztásra is utalhatnak
- Feldobottság, színes álmok, látomások
- Idegesség, érzékenység, szorongás
- Depresszió, levertség, kedvetlenség, közönyösség
- Ok nélküli örömkitörések
- Túlérzékenység, személyiség- vagy tudatzavar
- Koncentráció-képesség zavara, feledékenység
- Indokolatlan fáradtság, gyors kimerülés
- Alvászavarok, rémálmok, álmatlanság
- Koordinációs zavarok, tér- idő érzékelés zavara
- Túl sok, gyakran összefüggéstelen beszéd
- Indokolatlan félelem- és pánikérzés
Magatartásbeli változások, melyek drogfogyasztásra is utalhatnak
- Túlzott költekezés, kölcsönkérés
- Pénz és egyéb értékek eltűnése
- A tanulmányi eredmény hirtelen romlása
- A családon belüli kapcsolatok megromlása
- Kritikátlan tervek, "szabadságra törekvés"
- Kiégettség, üresség érzése, zárkózottság
- A korábbi, megszokott életmód megváltozása
- Illatszerek túlzott használata
- Beilleszkedési nehézségek
- Kimaradozás, iskolakerülés, munkakerülés
- Új barátok eltitkolása, elmagányosodás
A kábítószerek fajtája alapján…
A továbbiakban kábítószerfajtánkként adunk betekintést az azok okozta tünetekről, valamint az adott szer fogyasztásának módjáról. Ez utóbbi engedhet következtetni a speciális eszközökre, amelyek árulkodóak lehetnek, illetve további felismerési pontokat adhatnak (pl.: füstszag stb.).
FONTOS: Az alábbi összeállításban nem szerepeltetjük a drogok által kiváltott testi, mentális és pszichés hatásainak rendszerét, csupán azokra a külső jegyekre szorítkozunk, melyek könnyen megfigyelhetőek.
Marihuana
Fiziológiai tünetek lehetnek:
- felgyorsult szívverés,
- kivörösödő szem,
- kitágult pupilla,
- megnövekedett étvágy
Egyéb tünetek:
Zavart, indokolatlan nevetések kísérhetik a fogyasztást, bőbeszédűvé válik a szerhasználó. Előfordulhat ennek akár épp az ellenkezője is, amennyiben valaki épp rossz hangulatában fogyasztott.
Gondolkodásába zavarossá válhat, mivel a rövidtávú memória romlik akár a beszéde is zavarossá válhat (a mondat végére már elfelejti mivel kezdte azt)
Fogyasztási módok:
- cigarettába sodorva,
- vízipipából,
- pipából,
- belesütve süteménybe
Kokain
Fiziológiai tünetek lehetnek:
- légzésszám növekedése,
- testhőmérséklet emelkedése,
- fájdalomküszöb emelkedése,
- fáradságérzés csökkenése, elmúlása,
- csökkenő étvágy és szomjúságérzet
- Egyéb tünetek:
- Nagyobb adagoknál hallucinációk és paranoid gondolatok jelentkezhetnek
Fogyasztásának módjai:
- Por alakban szippantva,
- intravénásan,
- crack esetében cigarettába sodorva
SPEED és EXTASY
Metamfetamin származékok (STP, MDA, MDMA)
Fiziológiai tünetek lehetnek:
- felgyorsult szívverés és légzés,
- megemelkedett vérnyomás,
- pulzusszám növekedése,
- kitágult pupilla,
- csökkent étvágy,
- (nagyobb adagban) szájszárazság,
- (nagyobb adagban) láz,
- (nagyobb adagban) izzadás,
- (nagyobb adagban) homályos látás,
- (nagyobb adagban) szédülés,
- (nagyobb adagban)kivörösödő, vagy elfehéredő bőr
Egyéb tünetek:
Hatására gyorsul a beszéd, zavartalanná válhat a szívverés, mozgáskényszer alakulhat ki (pörgés a diszkódrogoknál) növekvő agresszivitás és fokozódó anyagcsere figyelhető meg.
Fogyasztásának módjai:
- Por alakban szippantva,
- intravénásan,
- tabletta formájában szájon át.
LSD (bélyeg)
Fiziológiai tünetek lehetnek:
- felgyorsult szívverés,
- megemelkedett vérnyomás,
- kitágult pupilla,
- csökkent étvágy,
- emelkedő testhőmérséklet,
- zsibbadás,
- fázás,
- émelygés,
- reszketés,
- fokozódó székletürítés
Egyéb tünetek:
A hangulatváltások pillanatról pillanatra bekövetkezhetnek, időérzék megszűnik, a tárgyakat is lehet, hogy nem tudja megkülönböztetni egymástól, vagy akár saját magától.
Fogyasztásának módjai:
- Bélyeg (LSD-vel átitatott papír) nyelv alá, vagy szájpadlásra helyezése
- Poralakban szippantva,
- Intravénásan
VARÁZSGOMBA:
Az LSD-hez hasonló hatások
Fiziológiai tünetek lehetnek:
- felgyorsult szívverés,
- megemelkedett vérnyomás,
- kitágult pupilla,
- vércukorszint emelkedés
Egyéb tünetek:
Idő és térbeli érzékelési zavarok.
Fogyasztásának módjai:
- A friss gombát nyersen is eszik,
- különböző ételeket, teát készítenek belőle,
- a szárított gombákat néha porrá őrlik és kakaóval keverik, vagy ételekbe szórják.
ÓPIÁTOK
(HEROIN, METHADON, MORFIN, MÁKTEA…)
Fiziológiai tünetek lehetnek:
- csökkenő vérnyomás,
- beszűkült pupilla,
- lassuló légzés,
- lassuló bélműködés,
- szívritmuszavar
Egyéb tünetek:
Nagy mennyiségben akár a légzőközpont bénulását is okozhatja.
Fogyasztásának módjai:
- Cigaretta formájában,
- fóliában füstölve ("sárkányégetés"),
- orrba szippantva,
- intravénásan,
- teafőzetként
PCP
Fiziológiai tünetek lehetnek:
- kipirosodott bőr,
- erős verejtékezés,
- növekvő vérnyomás,
- növekvő pulzus,
- végtagzsibbadás,
Egyéb tünetek:
Nagy adagnál ellenkező tünetek jelentkezhetnek, vérnyomás pulzus és a légzésszám is lezuhanhat ennek következtében zsibbadás émelygés jelentkezhet. Rángógörcsök is kialakulhatnak koordinációs zavarok
Fogyasztásának módjai:
- szívják,
- befecskendezik,
- folyadékban oldva megisszák,
- szájon át tabletta vagy kapszula formájában veszik be
